BEKÖSZÖNTŐ

Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt…

(Petőfi)

Az elmúlás hangulatát üzenhetik számunkra a lassan lehulló falevelek, de egy másik megközelítésből a legszebb futásainkat is elhozhatja a szeptember vége. Kacagás, kocogás, feltöltődés? Mi más lenne a rekreáció, mint a testünk és lelkünk, vagyis az egészségünk megmozgatása, felrázása. Talpra magyar!

Talán kicsit ezt is üzente az a jótékonysági futás, amely idén szeptember végén a Petőfi emlékévéhez kapcsolódóan a nemzeti összetartozás üzenete mellett a mozgás örömét is az iramfutó zászlajára tűzte. Én magam is szervező részese lehettem, annak az 500 kilométeres útnak, amely Petőfi szülővárosából, Kiskőrösről rajtolt és Koltón, a Teleki kastély parkjában ért véget, ahol a költő a mézesheteit töltötte.

Egy maroknyi csapat vállalta, hogy futva teszi meg ezt a távolságot árkon, bokron át, és útközben még beszaladnak több partiumi gyermekotthonba, ahová sportcipőket visznek adományba. Ők hisznek abban, hogy a mozgás nem csak a testnek, hanem a léleknek is jó, hogy a futócipők a lelki megküzdés útját is tapossák. Az út során miközben frissítettem a futókat hallottam amint több alkalommal mondták egymásnak, hogy mi együtt vagyunk senkik. És ez azt jelenti, teljesen mindegy, hogy milyen pozícióban, dolgozol, milyen életszínvonalon élsz, egy hosszútávfutás során senki vagy. Ugyanúgy fáj mindenkinek, hasonlóan küzd mindenki. Azért vagy senki, hogy az út végén valakivé válhass. És arra is képes mindenki, csak hinni kell benne, futócipőt húzni és megtenni benne az első kilométert. A többi már szinte jön magától.

Bartha Zsolt,
BME Testnevelési Központ,
igazgatóhelyettes,
KERT Budapesti Kreatívcsoport vezető