BEKÖSZÖNTŐ

Az a megtiszteltetés ért, hogy felkérést kaptam a lap főszerkesztőjétől, írjak egy rövid év eleji beköszönőt. Örömmel vállaltam, ám a gyors döntés után folyamatosan az jár(t) a fejemben, szabad-e „ünneprontónak” lenni, vagy szabjak kemény határokat a gondolataimnak. A második megoldás mellett döntöttem, ezért nem hagyhatom szó nélkül azokat a megoldásra váró problémákat, amelyek egyértelműen határt szabnak, sőt minősítik a „Mi” munkánkat.

Több mint tíz évvel ezelőtt, amikor Győrben elindult a „rekreációs szakember” képzés, – testnevelőként – szkeptikusan fogadtuk Bánhidi Miklós lelkes elképzeléseit. Kívülállóként, később oktatóként bebizonyosodott számomra, hogy a testnevelés, a szabadidő aktív eltöltése és a teljesítménysport egymással szoros kapcsolatban állnak. Ami a közös ezekben, az egyértelműen az egészség minőségének megtartása.

A testnevelés iskolai kereteken belül működik együtt a családdal, ahol az iskola feladata a minőség, a család feladata pedig ezekre az ismeretekre építve a mennyiség biztosítása.

Így a rekreációs tevékenység célcsoportja inkább a reguláris képzésből kivonuló fiatal felnőttek, a közép- és áthajló korúakon keresztül az öregkorúakig. Helyszínei pedig azok a természetes és mesterségesen épített létesítmények, amelyek igénybevétele tanult, tudatos tervezést követelnek.

A versenysport pedig egy teljesen önálló terület, a közös elem azonban itt is a szakadatlan teljesítmény növelése mellett az egészség megtartása. Az előbb felsoroltak – iskolai testnevelés, rekreációs tevékenységek és a versenysport – értelmezése Magyarországon összekeveredik, egymásba folyik, jelentőségét veszti. Látom az Olvasó dermedt arcát, de sebaj, vállalom. Mi történik? Már gyermekkorban (óvodában), az iskolában nem kevésbé, verseny „van”, aztán ez a harc az életkor előrehaladtával csak élesedik. Mi ezzel a baj? Hát az, hogy rengeteg gyermek szorul ki az örömöt jelentő közös játékból, ez később felnőttként pedig nem erősíti a vonzódását a rendszeres mozgás iránt. A teljesítménysportban maradt felnőttek világraszóló eredményei természetesen büszkeséggel töltenek el bennünket, de semmiképpen sem ok arra, hogy összetévesszük a „Sportnemzet” fogalmát a „Sportoló Nemzet” fogalmával.

Az összes lakosság rendszeresen végzett, egyénre tervezett, adaptációt kiváltó aktivitása legföljebb 8-10%-ot érint. Kérem, ne gondolja senki, hogy csakis kizárólag a fizikai aktivitás jelent(het)i az ember számára az egészség megtartását, én sem gondolom! Sőt akinek ez nem napi rutin, tőle számon kérni nagy hiba. Egy hosszú séta vagy kirándulás a szabadban legalább akkora öröm lehet, mint egy futóversenyen a dobogón állni.

Komoly aggodalomra ad okot az is, hogy a társadalom kedvezőtlen helyzetű csoportjaiban az önsorsrontó magatartásformák újra termelődése figyelhető meg, s ennek megelőzésére, a bekövetkezett károk csökkentésére hivatott társadalmi intézmények, akár az oktatás, akár az egészségügy, egyéb fontos feladataik mellett nem képesek hivatásukat/rendeltetésüket hatékonyan betölteni. Ilyen megoldás lehet a megelőzés szerepének hangsúlyozása, amit a „KERT” és az általa alapított lap filozófiája is képvisel. Van tehát faladat! Ehhez kívánok Önöknek egészséget, okos, megértő, segítő, szolidáris, szakértő munkát.

Prof. Dr. Ihász Ferenc
egyetemi tanár